Többeknek ígértem egy  olyan bejegyzést, ami úgy kezdődik, hogy befűzzük a cérnát a tűbe és arról szól, hogy mi a legegyszerűbb módja két vagy több anyagdarab összevarrásának, majd kidíszítésének. Íme!

 

Először is, kifejtenék két fogalmat, amit rendszeresen használni fogok:  ez az anyag színe és visszája. Az anyag színe az, amit megmutatunk a külvilágnak, ezt az oldalt díszítjük. Értelemszerűen ennek túloldala, az anyag visszája lesz az, ahol elkövetjük az összes disznóságot, vagyis itt kezdjük és fejezzük be a varrást, ha behajtjuk az anyag szélét, azt is úgy, hogy a visszája felé legyen a hajtás. Amikor két réteget varrunk össze, akkor csináljunk egy olyan "szendvicset", hogy az anyagok színe legyen belül, a visszájuk pedig két oldalt, kívül. Így a visszáján varrunk és a végén kifordítjuk a kész munkát. (Ez a "kifordított" látásmód a varrás velejárója; kellett egy ki idő, míg ráállt az agyam, hogy ami kint van, az először bentre kerül, ami jobb oldali, az először balra lesz, majd a kifordításkor kerül jobbra.)

Mielőtt nekilátunk, érdemes egy fél percet arra szánni, hogy a tű, a cérna és a megvarrandó anyag összhangban legyen. Pamut anyaghoz használjunk pamut cérnát, műszálashoz műszálasat. Ha az a cél, hogy a varrás minél kevésbé tűnjön fel, fontos, hogy az anyag és a cérna színe hasonló legyen (a cérnáé egy árnyalattal sötétebb), ha a varrás egyben díszít, akkor válasszunk teljesen elütő színű fonalat.

A kiválasztás megtörtént, most fűzzük a cérnát a tűbe. Bármennyire nehéznek tűnik elsőre a feladat, lehetőleg ne engedjünk a tűkészlet legnagyobbja, a zsákvarró tű csábításának, mert bár tényleg abba a legegyszerűbb befűzni a cérnát, finomabb anyagokban nagy lyukat üt és ormótlan. Általánosságban elmondható, hogy minél finomabb, vékonyabb az anyag, annál kisebb tű illik hozzá. Hímzéshez, gyöngyfűzéshez speciális tűk kaphatók, amik nagyban megkönnyítik a dolgunkat.

Befűzhetjük a cérnát egy szálasan (a tű egyik felén hosszabbra, a másik felén jóval rövidebbre hagyjuk a cérnát, a hosszabbik végére kötjük a csomót, így egy szál fut végig a varrásunkon, vagy két szálasan (a tű két oldalán ugyanolyan hosszú a cérna, összefogjuk mind a kettő végét, úgy kötünk rá csomót, ekkor két szál fut végig a varrásban).

A szál(ak) végére csomót, köthetünk, hogy az első öltésnél ne fusson ki a cérna az anyagból, legyen, ami megfogja. Jómagam úgy csomózok, ahogy a cipőfűzést kezdem és duplát csinálok. Nagyobbat nem érdemes, akkor sem, ha laza szövésű az anyag. Elkezdhetjük a varrást úgy is, ha nem csomózunk-ilyenkor az anyag visszáján hagyjunk 1-1,5 cm centi hosszú cérnát kilógni és egyik ujjunkal szorítsuk az anyaghoz, amíg két-három apró öltést nem teszünk. Utána elengedhetjük: a cérna a helyén marad.

Ha két, vagy több réteg anyagot varruk össze, ideiglenesen rögzítsük őket egymáshoz, hogy ne csússzanak el varrás közben. Ezt tehetjük úgy, hogy szabályos távolságonként gombostűvel összetűzzük őket, de úgy is, hogy összeférceljük. Ha szabályosan akarunk eljárni, akkor fércelésre való( fehér, pamut, könnyen szakad,olcsó) cérnát használunk, ha nem adunk a formaságokra, (na, ez vagyok én) akkor kikapjuk a varrókészletből valamelyik pamut cérnát, aminek a színe markánsan elüt az anyagétól. Amikor "fércmunkát végzünk" az ebben az esetben ugyanis azt jelenti, hogy nagy öltésekkel ideiglenesen egymáshoz rögzítjük az anyagokat és miután véglegesen végigvarrtuk kézzel, vagy géppel, kihúzzuk a fércet.

(Bár a fércelés alapja a szép és pontos munkának, én rettenetesen utálom és igen sokszor elszabotálom, pedig egy félresiklott gépi varrást visszabontani sokkal rosszabb. Arra már lassacskán ráveszem magam, hogy gombostűt használjak)

Mellékelek egy ábrát a legegyszerűbb öltésekről; remélem,mindenki megtalálja a kedvére valót!

Próba Minka

Kattints ide a nagyításhoz!

Pelenkaöltés: ha mást nem, anyák napi ajándékot mindenki csinált ezzel, még iskolásként. Kiválóan alkalmas nem rojtolódó anyagok szegésére (pl. filc, poláranyag) és díszítésére. Leírása: A visszájáról a színére öltünk, (hátulról előre) majd kb. fél cm-el arrébb ismét hátulról előre. A keletkező kis hurkon átfűzzük a tűt, így keletkezik az anyag peremén, az öltésekre merőleges rész.

Sima öltés: fel, le, fel, le...a varrógép is ezt használja két réteg összevarrásához. Minél kisebb öltésekkel és minél egyenletesebben  (amekkora az öltés, akkora a köz, amit kihagyunk) dolgozunk, annál szebb lesz a végeredmény.

Ne feledjük! A anyagok visszáján dolgozunk, a színük van befelé!

Láncöltés: ehhez mindenképp dupla szál szükséges. A visszájáról a színére öltünk, (hátulról előre), majd menetirannyal szembe fordítjuk a tűnket és ahonnan a cérna előbukkant, ahhoz képest beleöltünk oda. az anyagba, amilyen hosszú "láncszemet" szeretnénk) értelemszerűen minél kisebb, egyenletesebb, annál szebb). Tűnk vége pedig e két pont között (ahol a cérna először felbukkant és ahová másodszor szúrtuk) bukkanjon fel, méghozzá úgy, hogy a cérnaszálak kétoldalról körbefogják. Megcsinálni egyszerűbb, mint leírni, de tényleg.

Hímzés 1.: Ha elővesszük a dédik, nagyik által hímzett teítőket, ezzel a technikával készül a virágok szára. Mindig egyszálasan fűzzük be a hímzőfonalat és nem csomózzuk a szál végét! (a nagyim így tanította) Technikája, mint a láncöltésé, de mivel nincs két szál, mindig egy leheletnyivel az anyagban futó cérna fölé öltünk.

Hímzés 2.: Ezzel készültek a terítőn a paprikák. A minta egyik oldalán a visszájáról a színére öltünk,a másik oldalán a színéről a visszájára, így a kettő közti területet befedi a hímzőfonál. Akkor szép, ha e szálak között nincs hézag és nem is fedik egymást. Maximum egy- másfél  centi távolságot hidaljunk így át.

Befejezés: így kössük el a szálat a varrás befejeztével - természetesen a visszáján! Az utolsó öltés végeztével áthúzzuk cérnánkat az előző  öltés alatt, majd az így keletkezett hurkon ismét átdugjuk a cérnánkat. Szükség szerint ismételhető! Hagyjunk egy -másfél cm  cérnát a csomótól és csak aztán vágjuk el.

Ui: aki az enyémnél részletesebb és szakszerűbb leírásra vágyik, annak a következő linket találtam. Üdv

 

A bejegyzés trackback címe:

https://minka.blog.hu/api/trackback/id/tr501957132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bodza80 2010.04.28. 12:30:00

Szia Vera! Gratula a bloghoz, nagyon jó ötletek vannak benne! Majd jövök én is okosodni meg okoskodni.

Öltésekhez ajánlom nagyon a matracöltést és az applikáló öltést, én ezeket elég sűrűn használom. Az első nagyon jó, amikor varrat mentén szakad el valami, és nyomtalanul akarjuk bevarrni, a második meg (nevében is benne van) kézi applikációhoz jó.

Matrac (v. láthatatlan) öltés: www.youtube.com/watch?v=C4lsh3mZ4jU

minkamunka 2010.04.29. 09:41:26

@bodza80: Szia! meg tudod mutatni az applikáló öltés milyen? (link,videó, vagy kép arról, amit csináltál)..ha bővebb bejegyzés, szívesen kirakom ide.

Hanuka 2011.01.26. 20:36:03

Hat en is nagyon szivesen szeretnek megtanulni varrni kezzel ruhakat. Mondjuk a tunikak a kedvenceim es ez lenne az elsö darab amit elkeszitenek. Csak nem tudom hogyan kezdjem.
Ha valami tipped van, akkor kerlek ird meg, mert nagyon erdekel.
Köszönöm szepen.

Hanuka 2011.01.26. 21:14:17

Szia Vera! Elnezest, hogy nem igy kezdtem az elözö bejegyzesben. Nagyon nagyon tetszik ez az oldal es remelem hogy nagyon sok tanaccsal halmozol majd minket erdeklödöket.
Üdv. Hanuka

minkamunka 2011.01.31. 13:58:01

@Hanuka:

Ma már bátrabban szárnyalhat a fantáziánk varrás során, mert korábban sokkal szigorúbbak volta a szabályok, hogy "illik" egy varrásnak kinéznie.
Ha kézzel varrsz, először egy kis darabon érdemes kipróbálnod, hogy mennyire megy szépen, egyenletesen - ha még csak próbálkozol akkor az anyag színével megegyező cérnát szerezz, ha jól megy, használd a varrást díszítésnek és engedd láttatni!
Bátor kísérletezéshez pedig első körben turkálós ruhák átalakítását, vagy olcsó anyagboltos anyagok varrását tudom ajánlani - csak azért, hogy merj hibázni és ne riasszon, hogy valami drága dolgot teszel esetleg tönkre.

De mindenképp érdemes (képletesen és valóságosan is) belevágni!

Én leginkább a sima öltést és a pelenkaöltést szeretem.

Hanuka 2011.02.12. 16:38:05

Igen a napokban ötlött föl bennem az idea, hogy igen is egy olcso üzletböl veszek eleg nagy tetelben nagy meretü ruhakat es akkor otthon kezdem atalakitani a meretemnek megfelelöen.
Es ami nekem is nagyon tetszik a sima meg a pelenkaöltes.
süti beállítások módosítása