A nagymamám  erkélyén  ötvenkét cserepet számoltam meg egyszer és ezek között volt balkon eper és paradicsom is, az én kedvemre. (Arról most szándékosan nem teszek említést, hogy van egy szőlőhegyük és egy telkük is). Orchideák virágoznak az ablakban, leander vagy fikusz jut minen szobába . Amikor pedig beköszönt a palántázás szezonja, akkor az ablakpárkányokat elárasztják a tejfölöspoharakban növekvő paprikák és paradicsomok, hogy aztán szabadföldbe és sátorba kerüljenek.

 

Anya szobanövény-hadsergének gerincét - akárcsak a testvéréét - a szobafenyő alkotja, derékhada pedig páfrányokból és zöldikékből áll. A teraszon elmaradhatatlan muskátlik, egynyári növények, élükön a büdöskével, míg a zsebkendőnyi kert kora tavasztól virágzik.

És itt jövök én, aki csak olyan előlényre tud vigyázni, aki szól, ha baja van - a szobanövények pedig nem tartoznak ezek közé, legalábbis nem hallom meg sikolyukat, mert eddig nem bírták sokáig nálam. A legnagyobb szerencséje még a balkonládákba ültetett egynyári virágjaimnak volt, amiket legalább addig öntöztem, amíg el nem mentem nyaralni - hiába, a párom szintén nincs beszélő viszonyban e zöldségekkel. Aztán elszáradtak szegények.

Viszonylag sokáig bírta (kb négy költözés erejéig) az IKEÁS bambusz, ami növekedni nem növekedett, de legalább el se hervadt. A balkonládámban végül megvetette a lábát a snidling, valamint a rozmaring, de a bazsalikom sosem érezte jól magát nálam. (Ő sem.)

A nagy áttörést, úgy látszik, az a három  tő pletyka hozta (ez az a futónövény, amit a munkahelyeken, meg iskolákban lehet látni), akiket nem zavar, ha hetente egyszer jut eszembe meglocsolni őket és vígan kúsznak felfelé a galérián. Meg vettem egy fikusszerű nagylevelűt is, ami szintén jól elvan velük. Ezért kaptam vérszemet, amikor Maca barátném átküldte a következő linket:http://divany.hu/Zold/ablakfarm-a-sajat-kert-nem-mergez.

Bár anyukám felhívta rá a figyelmemet, hogy ez egy hidropónikus (talaj nélküli növénytermesztés tápoldatban) konstrukció, amihez nem árt, ha vizet adok a növényeknek, fellelkesedtem és konzultáltam GG-vel, aki, remélem, csinál is egy ilyen farmocskát, mert akkor meg jól beszámolok róla.

S ki tudja, egyszer nekiállok én is.

A bejegyzés trackback címe:

https://minka.blog.hu/api/trackback/id/tr121980193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása