Aki a natúrkozmetikumokat részesíti előnyben a karácsonyi mizériában, annak ajánlom ezeknek a fürdősütiknek az elkészítését. Gyorsan megvannak, kevés fakszni van velük és lényegesen olcsóbbak, mint ha boltban vennénk őket.

A receptet ezúttal is Lukréciától vettem, a következőkkel egészíteném csak ki:

A leírás alapján azt hittem, hogy őrült nagy pezsgés tör majd ki, ha a szilárd hozzávalókhot hozzáöntöm a folyadékot.

De e helyett csak diszkrét bugyogás következett be, azt hittem, kevés lesz ennyi folyadék, töltöttem még hozzá. Aztán jöttem csak rá, hogy a por alakú cucc és a folyadék fokozatosan lép reakcióba egymással és a massza fenyegetőn nőni kezdett a keverőtálban. Néha újrakeverve és bő háromnegyed órát várva lefojtottam a lázadást, formába tuszakoltam és kiborítottam a sütiket . Másfél nap után csomagoltam - lehetett volna előbb is, de addigra jutottam ide.

Az alapanyagokról: A Lukréciánál említett alap-hozzávalók mellett (szódabikarbóna, citromsav, keményítő, konyhasó, mandulaolaj) tettem bele kecsketejport, hibiszkusz-teát (Vera barátnőm adománya), víz helyett pedig rózsavizet (bármely, keleti fűszereket árusító boltban megtalálható).

250g szódabikarbónából (és arányosan a többi hozzávalóból) 6 süti lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://minka.blog.hu/api/trackback/id/tr32525589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása