A minkamunkáról

2010.04.10. 12:45

Kedves Olvasó!

Ezt a blogot ismerőseim biztatására hoztam létre, miután rendszeresen bombáztam őket  ilyen-olyan munkáimról készült fotókkal és pozitív fogadtatásra találtam. Iskolás korom óta mindig csináltam valamit hivatalos elfoglaltságaimon kívül: amíg képzőművészeti általános iskolába  és gimnáziumba jártam, írogattam, varrtam, szőttem, a jogi egyetem elvégzése közben s után fotóztam, filmeztem, rajzoltam, közben rendületlenül varrtam tovább, valamint a saját háztartás vezetésével elkezdtem főzni is. Idén januárban született kicsi lánykánk, aki mellett szerencsére jut idő  megvalósítani elképzeléseimet.

Örömet okoz, ha létrehozok valamit ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy semelyik területen sem vagyok kiemelkedően tehetséges; nagy eséllyel nem lesz belőlem író, képzőművész, divattervező. Ha romantikus-modoros lennék, azt mondanám: ars poeticám, hogy az alkotás öröme - a létrejött "mű" minőségétől függetlenül - megszínesíti a szürke hétköznapokat, fejleszti a kreativitást, hozzásegít, hogy kiegyensúlyozottabb és teljes életet éljek. Tippeket a kevésbé szirupos megfogalmazásra szívesen várok; én a magam részéről ötleteket, leírásokat adok remélve, hogy másnak is hasznos.

Ja, és hogy miért Minka? Ez az egyik becenevem lassan tíz éve már. Mostanra eléggé hozzámnőtt.

 

Üdvözlettel: Minka

A bejegyzés trackback címe:

https://minka.blog.hu/api/trackback/id/tr391909470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása